A   VIII.   Békéscsabai   Harsonás   Napok   szakmai   program megvalósulását       2023-ban       a       Magyar       Művészeti Akadémia támogatta.

VIII. BÉKÉSCSABAI HARSONÁS NAPOK

2023. július 21-27. A    mesterkurzus    tematikájában    azonos    hangsúllyal    jelenik meg az egyéni képzés és a kamarazenélés. A       program       reggelenként       közös       befújással,       illetve hangképzéssel   kezdődik,   majd   délelőtt   és   délután   is   lesznek egyéni foglalkozások. Ezzel      párhuzamosan,      a      délutáni      órákban      zajlanak      a kamarazene     órák.     Esténként     a     kurzusvezetők     kötetlen beszélgetés    keretében    számolnak    be    a    hallgatóknak    saját tapasztalataikról   zenekari   játék,   versenyfelkészülés,   színpadi jelenlét,    stresszkezelés,    stb…    témakörökben,    illetve    ekkor lesznek   a   harsonaegyüttes   próbák.   A   mesterkurzus   nyilvános koncerttel       zárul,       melynek       helyszíne       az       Evangélikus Nagytemplom lesz. A   kurzuson   résztvevő   hallgatók   életkorának   alsó   korhatára   14 év.   Korlátozott   számban   fiatalabb   B   tagozatos   zeneiskolás   is részt vehet a kurzuson szülői hozzájárulással. A   kurzus   végeztével   oklevelet   állítunk   ki,   mely   igazolja,   hogy 30 órás aktív mesterkurzust teljesített a résztvevő.

Fizetés, szállás

Részvételi         díj         30.000         Ft,         ami   magában         foglalja         a        kurzuson   való   aktív   részvételt,   és   a   szállást.   Fizetés            módja:   a Zeneművészeti Alapítvány javára. számlaszám: 10700165-68399513-51100005 (CIB Bank) IBAN szám: HU49 1070 0165 6839 9513 5110 0005 Számlaigényét                           kérjük                           a   jelentkezés               beküldésekor              e-mailben jelezze. Kérjük   a   jelentkezési   lapot    géppel   vagy   nyomtatott   betűkkel kitölteni     és     legkésőbb     2023.     július     14-ig     szkennelve     az átutalás   visszaigazolásával   a   kalmarzoltan8@gmail.com   címre elküldeni.      Az      eredeti      példány      leadása      a      regisztráció alkalmával kötelező. További   kérdéseit   a   veres.petra424@gmail.com    címen   illetve a+36-30-164-79-64 számon teheti fel. Egészségügyi nyilatkozat letöltése Jelentkezési lap letöltése .

A kurzus művészeti vezetője:

Sztán Attila, Junior         Prima-díjas         harsonaművész,         a         Budapesti Fesztiválzenekar    tagja,    és    az    In    Medias    Brass    művésze,    az Egressy Béni Református Szakgimnázium tanára.

A kurzus oktatói:

Angyal János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának harsonaművésze; Brindás Barnabás, Junior Prima-díjas harsonaművész; Dr. Kalmár Zoltán, harsonaművész,   a   Békéscsabai   Bartók   Béla   Szakgimnázium harsonatanára; Pap Gábor, az      Óbudai      Danubia      Zenekar,      a      Concerto      Budapest Harsonakvartett        és        a        Concerto        Brass        együttesek harsonaművésze; Sztranyák Dávid, Junior    Prima-díjas    basszusharsona-művész,    az    Alba    Regia Szimfonikus Zenekar művésze. korrepetítor: Rázga Áron, zongoraművész, a Békéscsabai Jókai Színház karmestere.